Dales póni

A dales póni Angliából származik.

A 18–19. században teherhordóként használták, segítségével juttatták el az ólomércet a bányákból a kikötőkbe, Ugyanilyen célra szénbányákban is használták, de farmokon is előfordult. Manapság persze sokkal szolidabb feladatokat lát el – elsősorban lovaglásra és lovaskocsizásra használják. Nyugodt természetű, nagy munkabírású fajta, így hátaslónak is kiváló. Magassága 144 cm körüli, végtagjai rövidek, vaskosak, melyeket selymes szőr borít. Színe: fekete.

Dartmoor póni

A délkelet-angliai Dartmoor területéről származó póni. Az ottani zord körülmények szívóssá és ellenállóvá tették a fajtát. A dartmoori mocsarak között, ahol akadály nélkül süvít az óceán felől érkező szél, a kisebb testű egyedeknek volt nagyobb esélyük a túlélésre. A legkorábbi írásos említése a 11. századból származik, de a régészeti leletek tanúsága szerint ezek a pónik már az őskorban is a sziget lakói voltak. A megszelídített pónikat az ónbányákban használták, a kibányászott ércet szállították a környező településekre. A bányászat hanyatlása után a farmokon látták hasznát, ahol mezőgazdasági munkát végeztettek velük. 1898-ban írták le először a fajta jellegzetességeit hivatalosan, és sorolták a Dartmoort az őshonos angliai lófajták közé. A mai egyedek a marmagasságtól eltekintve azóta is őrzik hajdani jellegzetességeiket. 127 cm-nél nem magasabbak, bár korábban szerették volna, ha a Dartmoor mének elérik a 142 cm-t, a kancák pedig a 134 cm-t, de az eddigi legmagasabb mén csak 133 centiméteresre nőtt, s egyedül két kanca érte el a kívánt magasságot. Mindkettő egy dartmoori börtönigazgató tulajdona volt, s az elítélteket munkára kísérő felügyelők lovagolták őket. A tarka kivételével minden szín megengedett, de a leggyakoribb szín a pej és a sötétpej.

Døle ló

A fajta (ejtsd: dőle) Norvégiából, a Gudbrandsdal-völgy vidékéről származik, ezért Gudbrandsdal-lónak, illetve keleti lónak is nevezik a „szülőhazájában”. A fajtát egy 4. Veikle Balder névre hallgató mén alapította az 1870-es években. A døle ló tenyésztésének célja az volt, hogy mezőgazdasági munkák elvégzésére alkalmas lovat kapjanak. Napjainkban két típusa létezik, a testesebb igás- és a könnyű ügetőló, bár a kettő közötti különbség egyre inkább elmosódik az egymással való keresztezésük miatt. A fajta kialakításában a fríz ló is részt vett, megjelenésében mind a mai napig megőrizte a fríz jegyeket: dús sörénye, farka és bokaszőrzete van a døle lónak, bár vannak egyedek, amelyekre ez utóbbi kevésbé jellemző. Kitűnő ügetőló, nagy húzóereje van – gyorsaságát az arab telivértől örökölte. Marmagassága 145–155 cm körüli, a legkisebb a hidegvérű fajták között. Színe legtöbbször fekete és sötétpej, a gesztenyepej is általános, de szürke és fakó színekben is előfordul. Az ügetők jellemzője, hogy a fejen és a lábon fehér jegyek jelennek meg. 2002-ben 4000 egyedét tartották nyilván. A dølét főként Norvégiában tartják, a keleti országrészben található a fajta nagy része. Norvégián kívül egyedül Svédországban fordul elő néhány egyede.

Dán melegvérű

A dán melegvérű, Európa egyik legfiatalabb fajtája tudatos tenyésztői munka eredményeként jött létre. Az őshonos dán fajták, a frederiksborgi és a knabstrupper nem nyújtottak kiemelkedő teljesítményt a lovas sportágakban. A dánok egy kiváló sportlovat akartak létrehozni, ezért 1962-ben elindult a tenyésztőprogram. A helyi kancákat szigorú szempontok szerint válogatott trakehneni, hannoveri, holsteini és svéd melegvérű tenyészménekkel kezdték fedeztetni. Az eredmény nem maradt el: az egyik legtehetségesebb sportlovat hozták létre, amely az Európa-, a világbajnokságok és az olimpiai játékok elmaradhatatlan résztvevője. Lando, svéd melegvérű mén hozta el az ezüstöt díjugratásban a sydneyi olimpián, ahol kilenc nemzet csapatában is képviseltette magát a fajta. A svédek másik büszkesége Marzog, az 1980-as évek sztárja, akit 1999-ben, egy nemzetközi zsűri döntése alapján az évszázad legkiválóbb díjlovává választottak.

A kb. 165 cm marmagasságú ló minden alapszínben előfordulhat. Feje nemes vonalú, intelligens, testfelépítése arányos, erős. Láb- és pataszerkezete szabályos, nyaka hosszú, háta izmos. Bátor, hatalmas benne a küzdőszelem.